Az ausztriai St. Lambrechtben 16. alkalommal rendezte a szövetség az Ifjúsági Országos Alpesi Síbajnokságot.
Ideális hóviszonyok között 2013. 01. 28.-án a műlesiklásra, 2013. 01. 29.-én az óriásműlesiklásra került sor. Az országos bajnokság a lányok mezőnyében Úry Zsuzsi, míg a fiúknál Farkas Norbert sikereit hozta.
Gótzy Antal, alelnök a következőképpen értékelte a 2 napos versenyt:
„Az eredmények többnyire tükrözték az egyes versenyzők sí tudását. Nyilvánvaló, hogy a fiúknál Farkas Norbert emelkedett ki a mezőnyből, a lányoknál pedig Úry Zsuzska végzett az élen. A nagy meccsek valójában a 2. és 3. helyekért folytak. Szőllős Benjámin, Kékesi Mártonnal és Halmágyi Zoltánnal, míg Hellner Donáta Berecz Rékával vívott nagy csatát. Ha Döme Dóra résztvesz az OB-n, akkor ő is küzdhetett volna az éremért.
Az ifi mezőnyben serdülők is elindulhattak, akik tisztességgel helytálltak a „nagyobbak” között. Archam Chiara és Nagy Bence szereplése kiemelkedett, de a többiek is lelkesen versenyeztek.
Összességében elmondható, hogy akik a vb-re aspirálnak, magukhoz képest jó kondícióban vannak. A tisztes helytállás elvárható tőlük a világbajnokságon.”
A következő napokban lesz a Felnőtt-, és Szervátültetettek Országos Alpesi Síbajnoksága, melyen izgalmas futamokat hozhat.
Az ifi OB teljes eredménylistája elérhető a Magyar Sí Szövetség honlapján!