Val 'd Isere-ből jelentkezik vasárnap a Havazin, ahol Varga Viktor főszerepléspével útjára indul az őrület a francia lejtőkön.Az énekes még nincs 30 éves de már komoly zenei múlt áll mögoöte, jól siel és mindig extrém a külseje, rá tényleg lehet mondani, hogy az élet császára.
A sípályán is rendhagyó módon jelent meg, a sidzseki és a bélelt nadrág helyett öltönyben száguldozott, nem kis feltűnést keltve a békésen síelők között.
Ott tartózkodásunk idején rendezték a nők alpesi sí világkupájának futamait is, a mezőnyben Miklós Edittel. Ennek előestélyén mindig látványos módon rendezik meg a rajtszámkiosztást a város főutcáján. Viktornak tehát nem kellett sokat várnia, eljött a pillanat, amikor találkozhatott Miklós Edittel.Ahogy a versenyen is.
De előtte a kipróbálta a sipályák Disneylandjének is nevezett Val'd Isere-i hatalmas ugratóparkot is, egy snowblade segítségével. Viktor ezen felbuzdulva úgy döntött, hogy életében először kipóobálja a snowboardozást. Oktatója nem volt, így az érzéseire hagyatkozott. A zenében ez be szokott jönni, a sipályán talán nem annyira. Az adrenalint az énekes egy rögtönzött ereszd el a hajam bulin fokozta.
Adásunk január 8-án, vasárnap 12.40-kor kezdődik az RTL Klubon! Tartsanak velünk!
Adásainkat itt nézhetik vissza!
Kapcsolódó képek:
Francia négyes