Miklós Edit, aki másodszor végzett dobogón lesiklásban, ezúttal a Lake Louise-i VK-versenyen úgy véli, a siker megtervezhető, és ők eszerint készülnek csapatával.
"A nyári felkészülés alatt azt építettük fel, hogy biztonságos, egyben agresszív legyen a sízésem. Az első lesikló versenyen elégedettek voltunk a tízedik hellyel, de mindannyian azt éreztük, van még fejlődési lehetőség" – nyilatkozta Miklós Edit a szezonindító futamokon elért teljesítményéről.
A szuperóriás-műlesiklásban elért 13. helyezésről elmondta, hogy a következő versenyén, ami a franciaországi Val d'Isere-ben lesz a jövő héten, már a legjobb harmincban rajtolhat, így jobb minőségű pályán versenyezhet.
Alpesi sízőnk köszönetet mondott a síszövetségnek, hogy bíztak benne, és a korábbinál szűkösebb anyagi lehetőségek ellenére is pénzt fektettek a felkészülésébe. Elárulta, számára az a legnagyobb nyomás, hogy az utánpótlás is fejlődjön, ezért azt reméli, az eredményei által többen támogatják majd a sísportot, hogy az ne csak róla szóljon. Tervezi egy utánpótlást segítő alapítvány létrehozását.
Kálomista Gábor, a Magyar Sí Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a nemzetközi szövetség (FIS) megváltoztatta a támogatási rendszerét, ezért kapnak most kevesebb pénzt. Az új szisztémában a több pénzhez versenyeket kellene rendezni, de Magyarország természeti adottságainál fogva ezt nem tudja vállalni.
Hogy a sajtótájékoztatón hogyan értékelte teljesítményét Miklós Edit, és, hogy mit mondott Stark Márton szövetségi kapitány a másik magyar alpesi sízőről, a férfi műlesiklásban érdekelt Samsal Daliborról, az kiderül a Facebook közvetítésünkből, melyben Kapitány Ildikó főtitkár az északi szakág eddigi eredményeit is ismerteti.